Lezajlott a Budai Amatőr Jégkorong Kupa, melyen a fiammal együtt, egy csapatban vehettem rész - amiről már korábban jeleztem, hogy a döntésem nem teljesen önkéntes. Túl az eseményen azt kell mondanom, hogy mindenképpen megérte.
Talán egyetemista koromban kerültem utoljára hasonló versenyhelyzetbe, de hiányzott! A feszült, csak egyvalamire koncentráló állapot új erőket tud mozgósítani az emberben, nekem ez az adott esetben a kitartásban segített. Ebben az egyben sikerült maradéktalanul felvennem a versenyt a nálam fiatalabbakkal és ez nagy szó - számomra. Képességekben, tudásban nem is várhattam, hogy megközelíthetek bárkit, - a 45 év 2,5 éves korcsolytudással nem predesztinálja nagy reményekre az embert - de emelt fővel vehettem át az oklevelet, amit a nyolc résztvevő csapatból 6. helyezettként kaptunk. Szólnom kell arról is, hogy a szurkolótáborunk bíztatása alapvető eleme volt az általunk elvárt helyezés két hellyel történő megjavításának. És ez nem vicc! Csak mi bírtunk olyan fantasztikus táborral, akik a végsőkig - és azután is - kiálltak mellettünk. 
És mégegy apróság. Elhűltem a fiam teljesítményén. Soha nem láttam még ilyen motíváltnak, robbanékonynak, ellenállhatatlannak! Pedig mostanáig szinte mindent együtt tanultunk meg a jégkorongból - talán ennyit számít a harmincévnyi korkülönbség. Nagyszerű élmény volt!
