Vasárnap a második (hivatalos amatőr) felnőtt meccsére készülődhetett Attila. Székesfehérvárra kellett utaznunk, mert a helyi Hevület volt az ellenfél. Délelőtt még lenyomtunk egy jó hangulatú "családi hockey"-t, amin csak átmozgatta magát, kicsit még görcsölt a tanulással is, aztán leugrottunk Fehérvárra, a SAPA Fehérvár AV19-KAC meccsre. (Összekötöttük e kellemeset a hasznossal :))
Elég későn érkeztünk, már 1:0 volt - szerencsére a Volánnak - ezért helyet már csak a vendégszektorban találtunk, a KAC szurkolók mellett. Persze itt is több volt a hazai szurker, mint a vendég! Azért írom le ilyen körülményesen az egészet, mert talán jobban megvilágíthatja, hiogy mi is történt délután. Ültünk, szurkoltunk és jól éreztük magunkat. ...és jött a pillanat. Kiürült a terhesnek hitt gondolatokkal teli agy, a kinti világ negatívumai elszálltak, ahogy mondani szokták "Angyal szállt el fölöttünk!". Egy olyan pillanat volt, ami ritkán adódik, de beragyogja az életet, azt az életet, aminek az értelmét továbbra is kereshetjük, de ezektől a pillanatoktól hisszük el, hogy van is Neki ilyenje! (Mármint értelme.) Nem tudom leírni, megfogalmazni érzékletesen, hogy mi történt, csak egyszerűen jó volt. Jó volt ott ülni a kis családommal, látni Őket velem együtt örülni, megérinteni Őket, érezni, hogy egyek vagyunk. Csak egy pillanat volt, hamar elröpült, de a hatása egész estére megmaradt, sőt! Ennyi. Aztán persze jött a fiam meccse, de az egy újabb élmény ...és egy újabb post!